Holló József

Holló József
billentyűs, zeneszerző, hangszerelő

„ Rózsi képes mélyen megérinteni a hallgatói lelkét. Hálás vagyok a sorsnak hogy én is részese lehettem mint zeneszerző olyan dalok születésének amikre

ma is megdobban az emberek szíve.

Nyolcéves korában szüleitől kapott egy orosz dobozgitárt, amivel önerőből rengeteget gyakorolt. Ötödikes korától a debreceni zeneiskola növendéke volt, majd a konzervatórium hallagója lett, ahol először klarinéton - majd később Budapesten orgona szakon végzett Lehotka Gábor tanítványaként. Mindvégig komolyzenét tanult, de minden iskolájában rock zenekart alapított. A család közben Zsámbékra költözött, ahol mint kántor tevékenykedett. Nappal a templomban, éjszaka a CH, Rotor, Kvint, majd az LP együttesekben játszott.1982-88-ig a legendás R-Go alapító tagja.  Az R-Go első öt nagylemezén zeneszerző, billentyűs, hangszerelő. Az ős R-Go után Demjén Ferenc egyik állandó zeneszerzőjévé vált. 1989-ben A Szabadság Vándora című lemez teljes hangszerelésével és saját dalok írásával kezdődött a kapcsolat közöttük.A közös alkotás, együttműködés 11 évig tartott és 11 nagylemezen szerepelt mint zeneszerző,billentyűs és hangszerelő. (A Föld a szeretőm, Elveszett gyémántok, Demjén – Hat, Nekem 8, Félszáz év, Ezzel még tartozom, Tizenhárom, 2000 éves álmok. Ünnep I. II. - Bergendy, V' Moto-Rock, Demjén 50 éves jubileumi dupla koncertlemez). Közreműködött a Manhattan együttes első két sikerlemezén mint zeneszerző, hangszerelő, producer. Saját különleges verses-meditatív albuma a Föld Álma 1996-ban jelent meg. Producere és szerzője a külföldön is népszerűvé vált Princess együttes debütáló első és második arany, platina és dupla platinalemezének. Pályáját a gyémánt, (az első három R-Go lemez eladásai után 1 500 000 eladott példány)  platina és aranylemezek mellett "ORI nívó" díj és az "Év zeneszerzője" díj fémjelzi.
Rózsi képes mélyen megérinteni a hallgatói lelkét. Hálás vagyok a sorsnak hogy én is részese lehettem, mint zeneszerző olyan dalok születésének amikre ma is megdobban az emberek szíve. A szívemhez is ezek állnak a legközelebb és zenei pályafutásom legértékeseb darabjainak tartom közös dalainkat. (Mind egy szóra Várunk, Mit vársz bolond, Árnyék és a fény, Kihűlt üres kocsmák, Bűnök nélkül...) 
Nekem szerencsém volt hogy minden zenekar vagy zenei produkció amiben dolgoztam sikeres és népszerű lett. De a közös alkotás Rózsival és Menyussal olyan harmonikus és örömteli amit a legnagyobbra tartottam és tartok ma is.