
Gyertyák (1982)
A Gömb – Demjén
Kezdetben volt egy nagy korong
Lent a föld lapos s fent a csillagok
Alattunk lent az ördögök
Felettünk fent az angyalok
Így játszadoztak az emberek
Éltek és álmodtak, mi más lehet
De néhány kíváncsi ezek felett
Valami újat keresgetett
Mert nem hitte el hogy nem lehet
A korong széléig merészkedett
Hátukon egy-egy nagy hátizsák
S csak gyűlt bele lassan az igazság
Mely súly alatt a korong szélei
Elkezdtek lassan gömbé hajlani
Így hát egy helyre gyűlt a sok kíváncsi
Most együtt kell valami jót csinálni
Mert az angyalok fáztak az űrben fent
Az ördögök unták a pokolban lent
Hát összegyűltünk a felszínen
Hisz békésen elférhetnénk ennyien.
Boszorkányéj – Menyhárt / Demjén
Ködös az éj, gőgös a hold, mint egy kéklő parázs
Telihold, lelkedet hívja egy bűvös varázs
És szállsz és egyre távolabb
Csak szállsz
Telihold, madarak árnyai szállnak velem,
Repülünk, lent van a föld, s én a titkait lesem
És az ég, a színe furcsa lett,
És félek
Szállj, csak szállj, a boszorkány éjjele vár
Szállj, még szállj, a boszorkány éjjele vár
Szállj, csak szállj, a boszorkány éjjele vár Szállj, még szállj, a
boszorkány éjjele vár
Félek, nem lesz vége,
A végtelen felszín végleg tán
Gyere hát, nem hagylak itt, gyere, szállj el velem,
Gyere hát, körül a földön és száz tengeren
Csak szállj, vár végtelen
És láss
Szállj, csak szállj a boszorkány éjjele vár
Szállj, még szállj a boszorkány éjjele vár
Szállj, csak szállj a boszorkány éjjele vár,
Szállj, még szállj a boszorkány éjjele vár
Értsd meg nem, kell félned,
Téged senki sem éget el már
Szállj, csak szállj a boszorkány éjjele vár
Szállj, még szállj a boszorkány éjjele vár
Szállj, csak szállj a boszorkány éjjele vár,
Szállj, még szállj a boszorkány éjjele vár
Értsd meg nem, kell félned,
Téged senki sem éget el már
A cél – Menyhárt / Demjén
Barátunk nem volt bolond srác,
Sőt átlépett néhány kőkemény fejet s mi
Tudtuk mindig biztos helyen a pénz.
Barátunk nem volt csavargó,
De nem hagyta volna úgyse a mama.
Orra elé már rég kitűzte a célt. A célt.
Barátunk úgy tűnt sosem félt
Sok barátság szakadt cél szalag helyett,
Mégsem érte el azt a helyet miről álmodott.
Ez kár, néha belénk szúrt, de rég nem fájt.
Ez a barátunk egyszer beteg lett,
Mert nem bírta tovább tűzzel a motor,
Ő se szaladt és a szíve se zakatol már,
Ez kár néha belénk szúr, de rég nem fáj
És a cél az a cél, amit sok más is fontosnak vélt.
Kár nagy kár, hogy a cél ma is üresen vár...
Pedál – Lerch / Demjén
Gyerünk kislány, ma szép időnk van!
Tegyünk egy kört most azon nyomban!
Én előveszem a kerékpárom,
És te is elférhetsz majd a vázon.
Gyerünk hát, fogd jól a kormányt!
Guruljuk át az éjszakát!
Ne félj hát,
Én hátul végig nyomom, tekerem a pedált.
Elgurulunk egy zöld erdőbe,
Ne félj, nem lesz ott gonosz törpe!
Esetleg egy-két óriás,
Amit előbb vagy utóbb meg kell, hogy láss.
Gyerünk hát, fogd jól a kormányt!
Guruljuk át az éjszakát!
Ne félj hát,
Én hátul végig nyomom, tekerem a pedált.
Nyomom,nyomom,nyomom és tekerem
Nyomom, nyomom, nyomom és tekerem
Nyomom, nyomom, nyomom és tekerem
Nyomom, nyomom, nyomom és tekerem
A pedált.
Gyerünk kislány, ma szép időnk van,
És senki sincs már rég a nyomunkban!
Ma olyan csúcsra juthatunk fel,
Amit egyik pedálos sem érhet el.
Gyerünk hát, fogd jól a kormányt!
Guruljuk át az éjszakát!
Ne félj hát,
Én hátul végig nyomom, tekerem a pedált.
Nyomom,nyomom,nyomom és tekerem
Nyomom, nyomom, nyomom és tekerem
Nyomom, nyomom, nyomom és tekerem
Nyomom, nyomom, nyomom és tekerem
A pedált.
Nyomom,nyomom,nyomom és tekerem
Nyomom, nyomom, nyomom és tekerem
Nyomom, nyomom, nyomom és tekerem
Nyomom, nyomom, nyomom és tekerem
A pedált.
Nyomom,nyomom,nyomom és tekerem
Nyomom, nyomom, nyomom és tekerem
Nyomom, nyomom, nyomom és tekerem
Nyomom, nyomom, nyomom és tekerem
A pedált.
Gyertyák – Lerch / Demjén
Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
Kiknek őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.
Mindazokért, akik elzárkóznak a jótól,
Akik nincsenek itt, s nem is értenének a szóból,
Aki barát, de lehet még ellened is,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.
Égig érjen a fény, és mi úgy szeretnénk,
hogy sohase múljon el.
Égig érjen a fény egész életünkön át,
hogy nyithassa két szemét, ki mindig erre várt.
Mindazokért, kik ma egyedül ülnek a járdán,
Kikre család, gyermek, otthon rég nem vár már,
És mindenkiért, aki nem lehet itt,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.
Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
És mindazokért, akik nincsenek itt,
Egy-egy gyertya égjen.
Betiltott versszak
Mindazokért, akik nem vették még észre
Örök bilincs kell minden fegyvert fogó kézre
Mindazokért, akik nem hiszik ezt, mindazokért
Egy-egy gyertya égjen
Új év – Lerch / Demjén
Mikor kopasz fejekre parókát tesznek,
Jön egy új év,
Mikor diszkó ruhák helyett rongyokat vesznek,
Jön egy új év.
Hiszen ó-ó-ó ez a divat.
Hiszen ó-ó-ó ez a divat.
Leporolunk néhány régebbi dalt,
Ez a new wave,
Leutánzunk néhány régebbi arcot,
Kész a new wave.
Hiszen ó-ó-ó ez a divat.
Hiszen ó-ó-ó ez a divat.
Eldobunk mindent, mint egy régi kabátot,
Jön egy új év,
Megtagadunk néhány régi barátot,
Jön egy új év.
Hiszen ó-ó-ó ez a divat.
Hiszen ó-ó-ó ez a divat.
Mert ez a new wave,
És itt egy új év.
Mert ez a new wave,
És itt egy új év.
Mert ez a new wave,
És itt egy új év.
Mert ez a new wave,
És itt egy új év.
Tagadom, tagadom, hogy elveimet feladom,
A jövőben is megadom, ha valamivel tartozom.
Jön egy új év, vajon mit is tehetek,
Mint hogy kijátszom a zenében a lelkemet
És nem kell úgy hullám, nem kell úgy új,
Most is azt csináljuk, amit valamikor.
Szemcseppek nélkül is kinyílott a szemed,
S talán akkor a jót is észreveszed.
S jöhet az új év, talán a new wave,
Talán egy hullám, talán a hullám,
Hiszen ó-ó-ó ez a divat.
Hiszen ó-ó-ó ez a divat.
Mert ez a new wave,
És itt egy új év.
Mert ez a new wave,
És itt egy új év.
Mert ez a new wave,
És itt egy új év.
Mert ez a new wave,
És itt egy új év.
Jégszív – Lerch / Demjén
Csábít egy éj, egy sejtelmes látomás,
Csábít egy arc, mit egyszer kell, hogy láss,
És a szem, mit láttam már valahol,
És kék, és olyan szép.
És a száj, mi most más szívéhez szól:
Tiéd volt az arc, tudom most már jól,
És azóta
Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,
Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet
Ha valami fáj, nem érzem régen már,
És ez a láz csak álmomban éget tán,
És az arc, tudd meg, hogy tiéd,
Hívj!Nekem ennyi elég.
És a száj, ha hozzám szól majd még,
Meg kell értsed hát, ennyi épp elég,
Biztosan látod,
Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,
Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet
Tudd meg hát, sosem éreztem még,
Hogy szívem, szívem tiszta jég.
Hideg a nyár, vagy forró lehet a tél,
Nem segíthet más csak ha értem ég,
De meg kell lássad,
Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,
Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet!
Világvevő – Demjén
Pénteken délben jártam a boltod előtt.
Féltem, hogy érzed nem a bolt érdekel csak a nőd
Így vagy úgy ne félj hát te is érted a sorsát,
Kinek szépnek tűnik egy kirakat, de nem volt zsebében pénz.
Egy másik péntek délben is jártam a boltod előtt,
De csak azért vettél észre, mert vártál egy új vevőt.
Én csak néztem s te szóltál vegyem meg mind ami jó rám,
De hidd el ez az igaz, csak a lány érdekelt.
Pedig vevő vagyok az egész világra.
Vevő vagyok, de a pénzem annyit soha sem ért.
Mégis vevő vagyok az egész világra.
Vevő vagyok bár az egész világ rég a miénk.
Vevő vagyok
Vevő vagyok az egész világra.
Vevő vagyok, de a pénzem annyit soha sem ért.
Mégis vevő vagyok az egész világra.
Vevő vagyok bár az egész világ rég a miénk.
Vevő vagyok
Ne hagyd meghalni a rock and rollt – Menyhárt / Demjén
Jöjjön ide bárki,
Aki sejti mi a rock and roll
Mi megkérdezzük tőle,
Hogy mit is jelent
A rock and roll az élet,
Felráz, hogyha elalszol
Forró, mint a véred,
És gurul, mint a világ
Rock and roll fűt, mint a jégcsap a nyárban
Rock and roll fűt, mint a lány az ágyban,
Rock and roll csábit hogy újra kiáltsam
Rock and roll
Megkérdezünk mást is,
Mondja mi is az a rock and roll
Megkérdezünk téged,
Hogy te is így felelsz,
A rock and roll az élet,
Felráz, hogyha elalszol,
Forró, mint a véred,
És gurul, mint a világ
Rock and roll, hiv., mint a fény a sötétben,
Rock and roll hiv., mint a csillag az égen
Rock and roll táncold, hogy benned is éljen
Rock and roll
Ne hagyd meghalni a rock and rollt,
Ne hagyd meghalni a rock and rollt,
Ne hagyd meghalni a rock and rollt,
Rock and roll fűt, mint a jégcsap a nyárban
Rock and roll fűt, mint a lány az ágyban
Rock and roll szólít, hogy évekig játsszam
Rock and roll ég, mint a csillag az égen
Rock and roll lázit, hogy nyissam ki szívem
Rock and roll táncold, hogy benned is éljen
Rock and roll, ha ébreszt fel bárkit a sírban
Rock and roll ég, mint a fény, ha sötét van
Rock and roll szólít, hogy évekig játsszam
Rock and roll csábit, hogy újra kiáltsam
Rock and roll
Rock and roll
Rock and roll
Rock and roll
Angyallány – Lerch / Demjén
Hosszú éjszaka volt, mikor ébren vártalak téged,
Milyen boldog is voltam, hogy kattan a zár
Milyen boldogan zártam az ajtót, s te jöttél hozzám,
Milyen boldog is voltam, hogy érez a szám
Angyallány, hol jársz? Angyallány.
Éppen felkelt a nap és én megláttam csöpp kis szárnyad,
Rögtön éreztem, nem tudok szállni veled,
Vigaszom annyi volt, hogy te szóltál: még újra látlak,
Addig eljárhat hozzá a képzeletem.
Angyallány, hol jársz? Angyallány.
Ref.: Sose felejts el engem, jöjj vissza hozzám
Sose felejts el engem, jöjj vissza hozzám
Angyallány, hol jársz? Angyallány, hol jársz?
Mikor múlik az éj, peremén mindig arra várok,
Hogy egy dallal, egy szárnnyal majd elrepülünk,
De e dallal és szárnnyal mindig utánad járok,
Ahogy mondtad, még hív mindig képzeletünk.
Angyallány, hol jársz? Angyallány.
Ref.:
Ref.: