Elveszett gyémántok (1991)

Mindig ugyanúgy – Latzin / Demjén

Ha a hold feljön az égre
Még egy napnak vége,
A vén folyó is újra
Ezüstre cseréli minden aranyát.
Lassan sétálok a parton,
Fejemet lehajtom,
Álmodom a csendet,
Nem hallom a város tompa moraját.
Elfeledem majd, hogy zajos a világ,
Elfeledem majd, a hétköznapok búját,bánatát.
Ha a hold fenn van az égen
Elfeledem majd, hogy elfáradtam régen,
Holnap újra indul minden ugyanúgy,
Mindig ugyanúgy
Elfeledem majd, hogy zajos a világ,
Elfeledem majd, a hétköznapok búját,bánatát.
Ha a hold fenn van az égen,
Elfeledem majd, hogy elfáradtam régen,
Holnap újra indul minden ugyanúgy
Mindig ugyanúgy
Elfeledem majd, hogy zajos a világ,
Elfeledem majd, a hétköznapok búját,bánatát.
Ha a hold fenn van az égen,
Elfeledem majd, hogy elfáradtam régen,
Holnap újra indul minden ugyanúgy,
Mindig ugyanúgy…
Mindig ugyanúgy…

Lepihenni melletted – Latzin / Demjén

Hosszú útról érkeztem,
Senki nem volt mellettem,
Egyedül a csillagok
Súgták meg, hogy jó úton vagyok.
Lepihenni melletted,
Menedék a szívemnek az úton
Lepihenni melletted,
Menedék a szívemnek,
Hát engedd meg, kezemet nyújtom feléd
Végül mégis eljöttem,
Végre itt állsz előttem,
Menekül a csúf magány,
Menekül a csúf magány
Mi meggyötört, annyi éjszakán
Lepihenni melletted…
Valahol már álmomban,
Megpihentem ágyadban,
A mindennapi fájdalom,
Hirtelen messze tűnt nagyon
Lepihenni melletted…

Jöjj vissza vándor – Latzin / Demjén

Elment a vándor,
Elvitte a zsákjában a nyár minden ízét,
Erdők lombját, és a rét tarka színét,
Mindent eltakar az ősz,
S mi várunk hűvös kábulatban.
Elment a vándor,
Útján a fecskék s darvak mind elkísérték,
Elment messze, hol a fű zöld s az ég kék,
Hol nem tudják, mi a hó,
A nyár forró és mozdulatlan.
Elmentek messze,
Mert ott a szívekbe nem költözik a tél,
A vándor, s a darvak most mind arra várnak,
Hogy elmúlik a dér,
S újra visszatérnek.
A lángok, fények,
Szívünkbe új remények mind visszatérnek,
Régen elfelejtett emlékek égnek,
Ha a tavasz közelít.
Elmentek messze,
Mert ott a szívekbe nem költözik a tél,
A vándor, s a darvak most mind arra várnak,
Hogy elmúlik a dér,
S újra visszatérnek.
A lángok, fények,
Szívünkbe új remények mind visszatérnek,
Régen elfelejtett emlékek égnek,
Ha a tavasz közelít.
Jöjj vissza vándor,
Hozd vissza szívünkbe a nyár édes ízét,
Erdők lombját, és a rét tarka színét,
Hozd el szívünkbe a nyár melegét! Óóó,
Jöjj vissza vándor,
Hozd vissza szívünkbe a nyár édes ízét,
Erdők lombját, és a rét tarka színét,
Hozd el szívünkbe a nyár melegét! Óóó,
Jöjj vissza vándor,
Hozd vissza szívünkbe a nyár édes ízét,
Erdők lombját, és a rét tarka színét,
Hozd el szívünkbe a nyár melegét!

Szellemvasút – Latzin / Demjén

Én még sohasem utaztam a szellemvasúton
Sohasem láttam a nagy sárkányt
Mikor odaérkeztem a rémes kapuhoz
Bátorságom rögtön elszállt
Én még sohasem utaztam a szellemvasúton
A szomszéd gyerekek elmondták
Hogy a fejük fölött egy síri folyosón
A halál lengette a kaszáját
Így volt!
Így volt!
Én még sohasem utaztam a szellemvasúton
Míg meg nem szállt a bátorság
Ittam egy kortyot és vettem egy nagy levegőt
Meglesem mi is ott az igazság
Csak egyszer utaztam a szellemvasúton
De nem is tagadom le a csalódást
Csúf mese volt csak minden a falakon
Mást vártam, mint a mi a valóság
Nem utazom többé a szellemvasúton
Biztos, hogy sosem válik hobbimmá
A szellemeket látni én ingyen sem akarom
Főleg nem, hogy jegyet is én vegyek rá.

Elveszett gyémántok – Presser / Demjén

Van aki visszanéz,
De visszanézni nem kell sok ész
Van aki szólt,
Amikor térdig sárban állt. (Mit várt.)
Mindig volt aki oldani próbált.
Volt, hát tudjuk már.
Mindig volt, (mindig volt,)
kinek ha tennie kellett, nem félt, s nem várt új csodát.
Ref: Hol vannak ők, kiket nem láttunk rég?
Itt bent, a szívünk múzeummá vált.
Itt vannak mind, s velük próbáljuk még
Újra átírni egy régen elrontott szép harmóniát.
Elveszett gyémántok, elgurult gyöngyök,
Nem vagytok túl távol, mind visszajöttök.
Elveszett gyémántok, nem tűntök el,
Tudjuk hogy megvártok, tudjuk ha menni, menni kell.
Most is van szánk s hozzá sok pici zsemle
Jó lenne hinni, úgy ez épp elég
Mégsem úgy, hogy épp a szánk
Legyen betömve - mi egyszer volt, régen volt.
Van ki szól, s van ki énekel,
van ki próbál, s annyit érdemel
Hogy minden szó kihez szól,
Végre érjen el.
Ref. Hol vannak ők, kiket nem láttunk rég?
Itt bent, a szívünk múzeummá vált.
Itt vannak mind, s velük próbáljuk még
Újra átírni egy régen elrontott szép harmóniát.
Elveszett gyémántok, elgurult gyöngyök,
Nem vagytok túl távol, mind visszajöttök.
Elveszett gyémántok, nem tűntök el,
Tudjuk hogy megvártok, tudjuk ha menni, menni kell.
Elveszett gyémántok, elveszett gyöngyök,
Tudjuk hogy megvártok, tudjuk ha menni, menni kell.

Sajtból van a hold – Demjén

Bár én is a földön élek
És engem sem ringattak angyalok
Már az ördögöktől se félek
És néha könyvet is olvasok
De nem csak tündérmeséket
Mert én is kijártam az iskolát
És az se jelentett nagy csodát
Hogy nem a gólya hozza a kisbabát
De ha éjjel az égre nézek
Nekem mondhatjátok a híreket
Hogy az ember a holdra érkezett
Olyan biztos az, amit érzek
Mert ha éjjel a holdról énekelek
Velem sír a sok éhes kutyagyerek
Mi együtt mondjuk el
mindenkinek:
Mégis sajtból van a hold,
sajtból van a hold
Sajtból van a hold,
sajtból van a hold
Sajtból van a hold,
sajtból van a hold
Sajtból van a hold,
sajtból van a hold
Bár én is a földön élek
És a holdra tudom soha
nem megyek
De ha éjjel az égre nézek
Nekem mondhatjátok a híreket
Én már sok mindenben nem hiszek
Csak az biztos, amit érzek
Mert ha éjjel a holdról énekelek
Velem sír a sok éhes kutyagyerek
Mi együtt mondjuk el
mindenkinek:
Mégis sajtból van a hold...

Kinőtt a szárnyunk – Závodi / Demjén

Kinőtt a szárnyunk, ez volt mit vártunk
Szabaddá váltunk, ki szól ránk meddig szálljunk,
Bár a célt mit magamban itt benn rég elrejtettem,
Nem lelem, súgj nekem.
Gyermekké válnék, kell még a játék,
Mesébe hinnék, ha újakat találnék,
Túl sok volt, mit eddig sem hittem,
Ezt most miért higgyem,
Hogy legyen, súgj nekem.
Annyi mindent adtak sok volt,
Nem kell több hát,
Ki akarná újra a régi karácsonyfát
Biztosan van még, ki visszanéz és vár,
Keresi, amit ő rabolt el tán.
Kinőtt a szárnyunk, most merre szálljunk,
Arccal a szélnek, hol új remények élnek,
Mert a cél, mit magamban itt bent
Rég elrejtettem, nem lelem, súgj nekem,
Annyi mindent nem láttunk, még mozduljunk hát,
Miből állna átrepülni két óceánt,
Elmegyünk, s vár még, bár megtagadták rég,
Szabadon, felnőttként néznünk szét.
Használd a szárnyad, a madarak messzebb látnak,
S tán más is lát, ki most is vár még rád.
Használd a szárnyad, és repülj a nagyvilágnak, mert
Visszanézni senkinek nem kell már, ami volt..
Vár a cél, mit magamban itt bent rég elrejtettem,
Nem lelem, súgj nekem
Nem lelem, kedvesem.

Felhős az ég – Menyhárt / Demjén

Egyszer le kell, hogy hulljon a hó is,
Nem baj, hogy fázol, mint más
Fonnyadt a szomjas virág is,
Kell néha borig, elázz
Esőben sétálsz, mert búsulsz,
Bánatod felhőkig nő,
Esőben nem látni könnyet,
Együtt sir ég és a föld.
Felhős az ég, de ez nem lesz így mindig
A szél segít a fénynek
Arcodba fúj, de a csillagok fentről már mind
Szemedben égnek
Le kell, hogy hulljon a hó is,
Szép tiszta leplet szór ránk,
Hagyjuk, hogy rejtse a hó el,
Napjaink búját, baját.
Jó néha futni a szélben,
Alattunk hó van és jég
Nem baj, hogy vörös lett arcunk,
Széltől, s nem szégyentől ég
Felhős az ég, de ez nem lesz így mindig
A szél segít a fénynek
Arcodba fúj, de a csillagok fentről már mind
Szemedben égnek
Nincs baj, ha még csak az ég borult el,
Kedvünk s a fény vele nem veszhet el
Esőben sétálsz, mert búsulsz,
Bánatod felhőkig nőtt
Esőben nem látszik könnyed,
Együtt sir ég és a föld,
Felhős az ég, de ez nem lesz így mindig
A szél segít a fénynek
Arcodba fúj, de a csillagok fentről már mind
Szemedben égnek
Felhős az ég, de ez nem lesz így mindig
A szél segít a fénynek
Arcodba fúj, de a csillagok fentről már mind
Szemedben égnek
Felhős az ég, de ez nem lesz így mindig
A szél segít a fénynek
Arcodba fúj, de a csillagok fentről már mind
Szemedben égnek.

Élni és győzni – Holló / Demjén

Fájdalmak, könnyek közt szült jó anyánk,
És addig, míg él o vigyáz csak ránk,
Minden elmúlik, majd nyár és jön tél
Még mindig nem érted, te miért jöttél,
Mint más,
Ki felnőtt és lát, rájössz, hogy nincs ki, gondoljon rád.
Magunk maradtunk, nincs senki kit, féljünk
Magunknak fontos, hogy éljünk és győzzünk.
Rég tudja, ki fényben és árnyékban jár,
Az árnyék megtépte csak fényre vár.
Mint lepkét a fénybe a vágy hiv. feléd,
A szív összetörve a vágy elég.
Nincs baj, menjünk tovább, tudjuk még,
Tág ez a pörgő világ.
Itt vagyunk, létezünk és biztos, mit érzünk
Magunknak fontos, hogy éljünk és győzzünk
Mert élni kell, hisz a fél világ még nem ébredt fel,
Álmodja álmát, lehet szép nem elég,
Nekünk élnünk kell, ha a nagyvilág nem ébredne fel,
Élnünk és győznünk, míg a föld igazára lel.
Míg rá nem lel.
Kezdettől bukdácsolsz, s csapdákon át,
De néhányszor nyersz és ez kedvet ád
Adj kedvet másnak, kit megtörtnek látsz,
Bár mondhatja, nem kér vigasztalást.
Szólj rá, indulj el hát
Nem kell, hogy hordd a világ bánatát,
Itt vagyunk, létezünk és biztos, mit érzünk
Magunknak fontos, hogy éljünk és győzzünk,
Mert élnünk kell, vár a fél világ,
Hogy ébresszük fel
Feledje álmád, lehet szép, nem elég,
Inkább ébredj fel, ezt a nagyvilágot élvezni kell
Élni és győzni, míg a föld igazára lel,
Míg az igazság jön el
Miért ne jönne el.

Epilógus – Demjén

Nincs időd, nincs időnk
Nap és éjjel összenőtt
Ezért kívánod azt az álmot
Ami egyszer volt
Mégis százszor kell látnod
Nincs időd, nincs időnk
A sorsunk összenőtt,
Tudjuk hát, miért törnénk össze
Hogy egyszer-egyszer élünk
Fogj át örökre
Fogj át örökre